SZAKOSZTÁLYOK

KŐ ÉS KAVICS SZAKOSZTÁLY

Tevékenységét Kőbányász Szakosztály néven kezdte meg 1949-ben, majd a kavicsbányászat kérdéskörével kibővítve, 1952-től Kő és Kavics Szakosztályként működött.

A szakosztály feladatának tekinti:

  • a kő- és kavicsiparban dolgozó műszaki és közgazdasági szakemberek szaktudásának elmélyítését szolgáló – tapasztalatcserét biztosító – rendezvények szervezése, amelyek lehetővé teszik az egész országra kiterjedő iparági tevékenység szakmai összefogását és a szakosztály tudományos tevékenysége révén a különböző területen dolgozó szakemberek személyes találkozását,
  • az iparágban szükséges termékszerkezet-korszerűsítés lehetőségeinek tudományos szintű megalapozása az eredmények széles körű ismertetésével, a tapasztalatok megvitatásával,
  • környezetvédelmi feladatok tudományos szintű megoldása,
  • a változó gazdasági feltételek között a műszaki és gazdasági fejlődést megalapozó műszaki fejlesztés,
  • a szakember utánpótlás és az érdekvédelmi tevékenység segítése,
  • nemzetközi tudományos eredmények közzététele.
A szakosztály által kitűzött feladatok teljesítését országos rendezvények szervezésével segíti. Ilyen a Kőbányász Nap rendezvényből kiteljesedett KŐ ÉS KAVICSBÁNYÁSZ NAP c. országos konferencia, valamint a DÍSZÍTŐKŐ KONFERENCIA.

ELNÖKSÉG 2022-2025

Prof. Dr. Gálos Miklós - elnök
BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék, egyetemi tanár
miklos.galos@gmail.com
Kárpáti László - titkár
Pelso Plan Mérnökiroda Kft., ügyvezető
karpati@szte.org.hu

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

EGYÉNI TAG - belépési nyilatkozat
JOGI TAG - megállapodás

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

  • XLX. Vezetőségválasztó Küldöttgyűlés

    2025. május 13. 14.00 órakor tartjuk idei Küldöttgyűlésünket. Helyszín: MESSER Hungarogáz Kft. Budapest IV. ker. (külső) Váci út 117. A…

  • Építőanyag-gyártó vezetői kerekasztal

    2025. április 17-én került sor arra az iparági kerekasztal-beszélgetésre, amelyet még 2024 októberében kezdeményezett Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész.…

  • Beszámoló – I. Reziliens Útpályaszerkezetek Konferencia

    I. REZILIENS ÚTPÁLYASZERKEZETEK KONFERENCIA Az SZTE Beton szakosztálya, a BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszéke és Út és Vasútépítési Tanszéke, a Budapesti…

  • XVII. Kő- és Kavicsbányász Napok

    Idén  a Szilikátipari Tudományos Egyesület és a Magyar Bányászati Szövetség közös szervezésében kerül megrendezésre a XVII. Kő- és Kavicsbányász Napok Konferencia…

  • Beszámoló az Első Magyar Építőanyag-ipari Konferenciáról

    75 ÉVES A SZILIKÁTIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET Első Magyar Építőanyag-ipari Konferencia Egyesületünk ebből az alkalomból 2024. november 14-15-én megrendezte az Első…

  • Elhunyt Sey Pongrác

    Sey Pongrác (1944-2024) Fájdalommal adjuk hírül, hogy Sey Pongrác, a magyarországi tégla- és cserépipar kiemelkedő személyisége, egyesületünk Tégla- és Cserép…

  • Építők Napja 2024

    Építők Napja 2024 2024. június 7-én került megrendezésre az Építők Napja idei ünnepsége. Az elismerő okleveleket és kitüntetéseket a Lechner…