RÓLUNK

TÖRTÉNETÜNK

1949-ben, az Egyesület alapításakor, a második világháborút követő időszakban a magyar építőanyag-ipar műszakilag és gyártási technológiáját tekintve az egyik legelmaradottabb, legkorszerűtlenebb iparágak közé tartozott. Szervezett építőanyag-iparról ebben az időben nem is beszélhetünk.
A háború után azonban az újjáépítés és az egyre fokozódó köz- és magánépítkezések következtében az építőanyag igény rohamosan növekedni kezdett. Ezáltal hamar felmerült az igény egy olyan együttműködési forma létrehozására, mely fő feladatának tekinti, hogy segítse azokat a szakembereket, akik termelésük korszerűsítésének kérdéseit, a szakmai azonosság alapján együttműködve, egymást segítve, egymás tapasztalataiból tanulva, szakszerűen és tudományos alapon előreviszik és továbbfejlesztik.
Az építőanyag-ipari szakemberek így kezdtek egymásra találni. Bereczky Endre 1948-ban elhangzott beszédében az építőanyag-ipar kérdéseit, feladatait összefoglalva elindította azt a munkát, mely később az Egyesület feladatává vált.

1948-ban megalakult a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), mely az egész ország műszaki értelmiségét összefogta a háború alatt tönkrement ország újjáépítésére és a gazdaság fejlesztésére. A szervezet emellett a műszaki értelmiség érdekvédelmét is felvállalta.

1949. január 27-én volt az Építőanyagipari Tudományos Egyesület alakuló közgyűlése. Az elnök megnyitó beszédében ismertette az Egyesület célját, felhívta a figyelmet az építőanyag-ipar fontosságára, a technológiájának korszerűsítésére, tagjai összefogására és az építőanyag-ipari kutatás-fejlesztésére.
Az alakulással 4 szakosztály jött létre: Cement és Mészipari, Üvegipari, Kőbánya és Kerámiai Szakosztály. Emellett bejelentették az Építőanyag folyóirat megindítását.
Az Egyesület célkitűzéseit a következőképpen fogalmazták meg:

„Az Egyesület feladata általában az ország újjáépítésének elősegítése, a vidéki és városi köz- és magánépítések előmozdítása, a termelékenység megfelelő színvonalra emelése, a költségek csökkentése az anyagipari tudományos munka eszközeivel.”

Ennek szellemében indult útjára az Építőanyagipari Tudományos Egyesület.

Az ezt követő időkben több lényeges változás következett be az Egyesület felépítésében:

  • 1952-ben a Kerámiaipari Szakosztály kettévált, és Durvakerámiai ill. Finomkerámiai Szakosztályként működött tovább. A Durvakerámia Szakosztályon belül 1972-ben létrehozták a Szigetelő Szakcsoportot, mely 1995-ben Szigetelő Szakosztállyá alakult. Szintén ebben az évben a Durvakerámia Szakosztály megváltoztatta nevét Tégla és Cserép Szakosztályra.
  • 1960-ban az Egyesület felvette a Szilikátipari Egyesület nevet.
  • 1962-ben megalakult a Közgazdasági Szakosztály, mely a 90-es évekig működött.
  • 1976-ban létrejött a Cement Szakosztály Beton Szakcsoportja, mely 1998-tól önálló Beton Szakosztállyá alakult.

1990-ben alapvető változás történt. Ettől kezdve az Egyesület — továbbra is a MTESZ tagegyesületeként — önálló gazdálkodással működött tovább. Önálló jogi személy lett, egy gyakorlatilag teljesen független szervezet.
A Szilikátipari Tudományos Egyesület 1989-től a Fővárosi Bíróság által bejegyzett országos társadalmi és tudományos szervezet, önálló jogi személy, közhasznú szervezet.

ELNÖKSÉG 2022-2025

Asztalos István - elnök
CeMBeton, elnökségi tag, irodavezető
asztalos.istvan@szte.org.hu
Dr. Balázsi Csaba - elnökségi tag
MTA Energiatudományi Kutatóközpont, tudományos tanácsadó
balazsi.csaba@energia.mta.hu

Ferenci Péter - elnökségi tag
GE Hungary Kft., fejlesztési vezető
peter1.ferenci@gmail.com

Kárpáti László - elnökségi tag
Pelso Plan Mérnökiroda Kft., ügyvezető
karpati@szte.org.hu

Koska János - elnökségi tag
ny. igazgató
koska.janos1935@gmail.com

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

  • Beszámoló az Első Magyar Építőanyag-ipari Konferenciáról

    75 ÉVES A SZILIKÁTIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET Első Magyar Építőanyag-ipari Konferencia Egyesületünk ebből az alkalomból 2024. november 14-15-én megrendezte az Első…

  • Elhunyt Sey Pongrác

    Sey Pongrác (1944-2024) Fájdalommal adjuk hírül, hogy Sey Pongrác, a magyarországi tégla- és cserépipar kiemelkedő személyisége, egyesületünk Tégla- és Cserép…

  • Építők Napja 2024

    Építők Napja 2024 2024. június 7-én került megrendezésre az Építők Napja idei ünnepsége. Az elismerő okleveleket és kitüntetéseket a Lechner…

  • 7th Sustainable Cement and Concrete Seminar

    7th Sustainable Cement and Concrete Seminar Scientific Day. Date of the event: 9th May 2024 at 9:00 AM Venue of…

  • Üvegipari Szakmai Konferencia – 2024.04.23.

    Üvegipari szakmai konferencia Rendezvény időpontja: 2024. április 23. Rendezvény helye: Miskolci Egyetem, 3515 Miskolc Egyetemváros, C2. épület XXXV. előadó Letölthető…

  • Elkészült a konferencia tervezett programja

    XVI. Kő és Kavicsbányász Napok 2024 szakmai konferencia Elkészült a konferencia előzetes PROGRAMTERVEZETE!  Időpont: 2024.03.20-22. Helyszín: Velence Resort&Spa, H-2481 Velence,…

  • CMCEE14

    14th International Conference on Ceramic Materials and Components for Energy and Environmental Systems Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a “14th International…