
Beszámoló Üvegipari Szakmai Konferenciáról
Rendezvény időpontja: 2019. november 12.
Rendezvény helye: RATH Hungária Tűzálló Kft. (1106 Budapest, Porcelán u. 1.)
Az SZTE Üvegszakosztálya 2019. évi őszi szakmai konferenciáját november 12-én Budapesten, a Rath Csoport magyarországi gyáránál, a Rath Hungaria Kft-nél tartotta, mely a hazai tűzállóanyag gyártás egyik jelentős bázisa. A tartalmas programot és a szívélyes vendéglátást, melyben a gyár részesítette a csoportot ezúton is szeretnénk megköszönni a gyár vezetésének és valamennyi munkatársának.
Lipták György az SZTE Üveg szakosztályának titkára, a konferencia levezető elnöke megnyitójában ismertette a szakmai nap programját.
A megnyitó után a cég vezetői mutatták be a Rath Csoport magyarországi gyárát és termékeit.
I. Előadás
Üvegipari perspektívák és versenyképes megoldások – a Rath Csoport bemutatása az aktuális trendek tükrében
Előadók: Nusszer Róbert ügyvezető, üvegüzletág-vezető, dr. Marcov Werner kutatás-fejlesztési igazgató, Giczi Lajos üzletfejlesztési igazgató, Gergely István üvegszakosztály / műszaki vezető
A Rath Csoportról, a csoport jelentős bővüléséről, az üvegipari üzletágának fejlesztéséről részletes ismertetést hallottunk Nusser Róbert ügyvezetőtől.
A tűzálló anyagok korróziós kopásáról ismét érdekes előadást hallottunk Dr. Marcov Werner kutatás-fejlesztési igazgatótól. Az olvasztókemencék üzemelési ideje már a kádkövek kiválasztásánál eldőlhet, de nemcsak az élettartam, hanem a gyártott üveg minőségi problémáira is következtetni lehet.
Giczi Lajos üzletfejlesztési igazgató bemutatta a Rath Csoporthoz 2019-től tartozó Emhart Glass-t (Owensville, MO, USA), ahol 1927-től csomagolóüveg gyártáshoz minőségi tűzálló anyagok gyártása és fejlesztése történik.
Részletek a közzétett előadásanyagokban láthatók.
II. Előadás
Üveggyártási nyersanyagok Fe2O3 tartalmának meghatározása különböző analitikai módszerekkel
Előadó: Laczkó László, laborvezető-helyettes, SZIKKTI Labor Kft.
Nagyon érdekes előadást hallottunk Laczkó László SZIKKTI laborvezető-helyettestől, aki az egyik üveg „szennyező anyag”, a vasoxid (Fe2O3) mennyiségi mérésének a módszereit mutatta be az üvegipari nyersanyagokban és az üvegben. Az Fe2O3 jelenléte bizonyos határok felett jelentősen befolyásolja elsősorban a Flint, White, Clear csomagoló- és építészeti üveg termékek színét, ”tisztaságát”.
Többféle módszer van a vastartalom mértékének meghatározására, ezekből mutatott be előadásában néhányat.
Részletek a közzétett előadásanyagban láthatók.
Magas vasoxid tartalmú alapanyagokból készült termék
III. Előadás
Kalandozások ipar és művészet határán
Előadó: Balogh Eleonóra, Ferenczy Noémi díjas üvegművész
Egy nagyon gazdag színes üvegvilágot ismerhettünk meg Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi díjas üvegművész– restaurátor bemutatott előadásából.
Az építészeti üvegek sokszínűségétől a belső terek kialakításáig, változatos világ tárul elénk.
Remek restaurátori munkái megújítják az az üveg színes csillogó világát.
A belső terek festett üvegei a színek sokféleségével teszik vonzóvá a környezetet.
Gratulálunk és kívánjuk, hogy hasonló színvonalú munkáival a jövőben is örvendeztesse meg a művészetek kedvelőit.
További képek a közzétett, szűkített tartalmú előadásanyagban láthatók.
IV. Előadás
Tűzálló anyagok korróziós vizsgálata / GS – Refractory testing
Előadó: Miroslav Kováč területi vezető, Glass Service Inc. (Csehország)
Miroslav Kováč ezúttal is olyan témával foglalkozott, mely segítheti az olvasztókemencét üzemeltető gyárakat, hogy olvasztó berendezéseiket hogyan tervezzék, és milyen anyagok használatát helyezzék előtérbe az új kemence tervezésénél.
A Glass Service Inc mindig készen áll, hogy szakembereivel, és eszközeivel elvégezzék a tervezéshez szükséges vizsgálatokat.
Az olvasztó berendezések a legdrágább eszközei az üveggyártásnak. Hosszú üzemidőre kell tervezni a használatukat. Ezt készítik elő a Glass Service HTO vizsgálatai a korróziós vizsgálatokkal.
További információk a közzétett előadásanyagban láthatók.
A konferencia zárásaként Tóthné Kiss Klára, SZTE Üvegszakosztály elnöke megköszönte a színvonalas előadásokat, melyek nagyban hozzásegítik a szakembereket ismereteik bővítéséhez.
Ebéd után kisebb csoportokban a résztvevők megtekinthették a Rath Hungária Kft. termelő egységeit a gyár szakembereinek vezetésével.