SZAKOSZTÁLYOK

SZIGETELŐ SZAKOSZTÁLY

1972 óta Szigetelőanyag Szakcsoportként, majd 1995 június 14. óta szakosztályként működik – a jogelőd figyelembe vételével – több mint harminc éve.
Tagjai sorában a víz-, hő-, és hangszigetelő anyagok gyártásával, forgalmazásával és beépítésével foglalkozó szakembereket tömöríti, nem feledkezve meg ezen anyagok tudományával és oktatásával foglalkozó szakembereiről sem.
E szakterület képviselőinek több szakmai szervezete is működik, ezért nagyon fontos feladat a szoros és széleskörű együttműködés minden más társszervezettel.
A 80-as évek robbanásszerű fejlődése, mely a szigetelőanyagokkal való ellátásban jelentkezett (import és hazai gyártás) szükségessé tette, hogy az épületszigetelés és a technológiai szigetelések minden területét igyekezzen a szakosztály összefogni és átfogni.
A szakosztály tevékenységéből ki kell emelni a perlittel foglalkozó nemzetközi konferenciákat.

ELNÖKSÉG 2022-2025

Lestyán Mária - elnök
ROCKWOOL Hungary Kft., építészmérnök
maria.lestyan@rockwool.hu
Vésztői Zoltán - titkár
ANZO PERLIT Kft., ügyvezető igazgató
vesztoi@anzokft.hu
Gál László - szervező titkár
építészmérnök
elastomer@t-online.hu

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

EGYÉNI TAG - belépési nyilatkozat
JOGI TAG - megállapodás

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

  • Építők Napja 2023

    2023. június 2-án került megrendezésre az Építők Napja idei ünnepsége. Az elismerő okleveleket és kitüntetéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi…

  • Beszámoló és letölthető előadások

    Üvegipari Szakmai Konferencia Rendezvény időpontja: 2023. május 23. Rendezvény helye: MESSER Hungarogáz Kft., 1044 Budapest IV. (külső) Váci út 117.…

  • XLVIII. Küldöttgyűlés

    2023. május 17-én kerül megrendezésre a Szilikátipari Tudományos Egyesület XLVIII. Küldöttgyűlése Helyszín: MESSER Hungarogáz Kft. (Budapest IV. ker. (külső) Váci út 117.)…

  • 1%

    Kérjük, támogassa adója 1%-ával a Szilikátipari Tudományos Egyesület munkáját! Adószámunk: 1 9 8 1 5 9 4 3 – 2…

  • Kő- és Kavicsbányász Napok 2023

    XV. KŐ- ÉS KAVICSBÁNYÁSZ NAPOK A Szilikátipari Tudományos Egyesület, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Bányászati Szövetség szervezésében. Időpont:…

  • Diplomadíj Pályázat 2023

    Pályázati felhívás Diplomamunkák díjazására A Szilikátipari Tudományos Egyesület, a Pannon Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen,…

  • Beszámoló a 2022.10.11-i Üvegipari Konferenciáról

    Üvegipari szakmai konferencia a Daniella Ipari Park Kft. Energocell hőszigetelő üveghabgyártó üzemében 2022. október 11. A Szilikátipari Tudományos Egyesület Üveg Szakosztályának…