HÍREINK

Búcsúzunk
2020-08-04 SZTE

Dr. Arató Péter

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy életének 79. évében elhunyt dr. Arató Péter fizikus, az MTA doktora.

Dr. Arató Péter Kaposváron született, 1941. szeptember 23-án. 1964-ben szerzett fizikus oklevelet, 1974-ben a fizikai tudományok kandidátusa lett, majd 1999-ben MTA doktori fokozatot szerzett, 2001-ben a Miskolci Egyetemen habilitált. 1982-ig a Csepeli Fémműben dolgozott, azóta a Műszaki Fizikai Intézetben (MÜFI) majd jogutódjában Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetben (MFA) dolgozott. Dr. Arató Péter vezette a Kerámia- és Fémfizikai Kutatások Osztályát, ahol a  szilíciumnitrid kerámia és a kis méretű kerámiatestek előállításával foglalkozott. Az összetétel, az előállítási paraméterei, a kialakuló szerkezet és a mechanikai tulajdonságok kapcsolatrendszerének egyes problémáit tisztázva képes volt csapatával nagy szilárdságú és magas hőállóságú kerámiatestek gyártására, amelyeket a Tungsram-GE gyárai szerszámként alkalmaztak nagy mechanikus és termikus igénybevételnek kitett területeken.
A Szilikátipari Tudományos Egyesület Finomkerámia szakosztály örökös tagjaként kiemelkedő szakmai hozzáértéssel járult hozzá az egyesület szakosztályának iparági elismeréséhez. A kerámia kutatásban eltöltött 30 év alatt elsők között teremtette meg a hazai modern kerámiakutatás alapjait. Tagja volt az MTA Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottságának (MTA ATTB) és az Európai Kerámia Társaságnak (ECerS). „SZILIKÁTIPARÉRT” Emlékérem birtokosa. Szakmai tevékenysége eredményeként a kutatás és fejlesztések eredményei a finomkerámia iparban is hasznosultak. Több szakmai kéziratot és szabadalmat publikált és több hazai és nemzetközi fórumon tartott szakmai előadást, a finomkerámiai anyagok és technológiák elterjesztése érdekében. 1986–2012 között 55 szakcikkben, 14 könyvrészletben és 19 egyéb konferencia közleményben foglalkozott kutatási eredményeivel, ezekben egyaránt útmutatást adott a finomkerámia ipar és a fiatal kutatók számára.

2020. április 28-án búcsúzott el szeretett családjától. Emlékét szívünkben szeretettel őrizzük. Nyugodjék békében!


Dr. Révay Miklós

Megrendülten fogadtuk, hogy dr. Révay Miklós, a magyar cement-, beton- és mészipar meghatározó személyisége 2020. május 11-én elhunyt.

Dr. Révay Miklós egy olyan korban született, amely generációnak a legnehezebb körülmények között kellett elindítania, majd felépítenie életét, viharos történelmi időszakok váltakozása közepette. Ő mindezek ellenére odáig jutott, hogy szorgalmával és a szakmába vetett hitével az iparág egyik meghatározó alakjává vált.
1958-ban a Veszprémi Egyetem Szilikát Tanszék kötőanyag tagozatán szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd 1964-ben műszaki doktor címet. 1974-ben a Mengyelejevről elnevezett Kémiai Technológiai Egyetemen szerezett kémiatudomány kandidátusa fokozatot. Érdeklődése a kötőanyagok iránt, a műszaki fejlődés határainak feszegetése, a kutatói tevékenység iránti elhivatottsága már egyetemista korában felébredt benne. Tanára, Bereczky Endre már korán felismerte a kutatói munkára való rátermettségét, meghatározta dr. Révay Miklós szakmai sorsát, ugyanis 1962-ben „zseniális fickó”-ként ajánlotta Beke Bélának a SZIKKTI (akkoriban ÉaKKI) cementkutató osztályára. Kutatói pályafutása 1991-től a Cementipari Kutató és Fejlesztő Kft.-ben folytatódott 1995-ös nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként sem pihent, amíg egészsége engedte tovább dolgozott a CEMKUT Kft-ben tudományos tanácsadóként. Tudása egészen kivételes volt, folyamatosan tanult és dolgozott, nem sajnálta az időt arra, hogy minél jobban kiismerje szakmája minden területét, és irányt mutasson az új felfedezésére.
Színes szakmai életútja, munkássága során számos cementkémiai és -technológiai  kérdéssel foglalkozott. A tudományos eredmények között ki kell emelni – az aluminátcement hidratációja, ill. szilárdulása során végbemenő fizikai-kémiai folyamatok elméleti tanulmányozására irányult kutatásokat, amelyek alapján olyan vizsgálati módszert fejlesztett ki, melynek segítségével a bauxitbetonok, ill. a belőlük készült műtárgyak időállósága, élettartama prognosztizálható. Ezen tudományos eredményei nemzetközileg is elismerést nyertek. Hazánkban és külföldön is számos bauxitbetonból készült épület életben maradását a „Révay-prognózisnak” köszönheti.
Maradandót alkotott a cementek szulfátállóságának, gőzölhetőségének, a tűzállócementek és betonok alkalmazástechnikai tulajdonságainak kutatása terén is. Foglalkozott az útépítési cementekkel, és az ő kutatásai alapozták meg a már-már elfelejtett trasszportlandcementek gyártásának újbóli hazai bevezetését. Szinte egyedüli művelője volt a mészipari kutatásoknak hazánkban. Kiemelkedő szerepe volt a cement-, beton- és mészipari szabványok kidolgozásában, nemzetközi szabványok honosításában is. Kutatási eredményeit hazai és külföldi folyóiratokban több, mint száz publikációban tette közzé. Rendszeres előadója volt olyan hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeknek, mint a cement, mész, beton, tűzállóanyag, vagy termoanalitikai konferenciák és kongresszusok.
Mindig jelentős szerepet vállalt a közösségi, ill. társadalmi életben. A SZIKKTI Tudományos Tanács titkára, az MTA számos Bizottságának, az „Építőanyag” és „Beton” szaklapok szerkesztőbizottságának tagja, rendszeresen publikáló szerzője volt.

Nyugodjék békében!


Dr. Boksay Zoltán

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 93. évében elhunyt dr. Boksay Zoltán kémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar egykori oktatási dékánhelyettese. 1927-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Kaposvárott és Budapesten végezte, majd 1950-ben szerzett okleveles vegyész diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1948-tól már hallgatóként is oktatott. 1971–1997. között egyetemi tanár, közben négy éven át dékánhelyettes az ELTE Természettudományi karán. 1953-tól 1973-ig fizikus hallgatóknak kémia főkollégiumot tartott, majd 1973-tól 1997-es nyugdíjazásáig vegyész hallgatóknak általános kémiát. Közben 1966-tól több speciális kollégiumi előadáson adta át tudását részben saját kutatási területéről, részben a kémia elvi problémáinak köréből választott témákban. 1960-ban az MTA kémiai tudományok kandidátusa, majd 1970-ben az MTA doktora címet szerzett. Behatóan foglalkozott a középiskolai és az egyetemi kémiaoktatás összehangolásával és a permanens egyetemi reformokkal. Nyolc éven át volt az Oktatási Minisztérium Vegyész Szakbizottságának titkára. A hetvenes évektől nyugdíjazásáig az ELTE kémiatanári államvizsga bizottságának elnöke. A középiskolai kémiaoktatást a tanárok továbbképzésével és tankönyvírással segítette. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémiai Bizottságának évtizedeken át volt elnöke. 1966-tól több speciális kollégiumi előadást tartott részben saját kutatási területéről, részben a kémia elvi problémáinak köréből választott témákban. Sok SZTE tagunk emlékezik nagy nosztalgiával a Veszprémi Egyetem 1981-1983. közötti szakmérnöki képzésére, melyen „Az üveg szerkezete és tulajdonságai” című nagysikerű előadássorozatával egy életre elhivatottá tette többségünket az üvegtudomány iránt. Tudományos munkásságában különösen az üvegelektródokkal és az üveg elektromos vezetésének elméleti és kísérleti tanulmányozásával ért el nemzetközileg is számottevő eredményt. Kezdetektől tagja volt az MTA Szilikátkémiai és az Elektroanalitikai Munkabizottságának. A tudományos minősítési eljárásokban gyakran szerepelt bíráló bizottsági tagként vagy elnökként, legtöbbször azonban opponensként. 78 cikkben foglalkozott kutatási eredményeivel, 1971–1996. között 26 tudományos beszámolót készített az üvegipar és üvegfelhasználók számára, 29 kémiai és oktatási tárgyú cikket írt, továbbá 3 magyar nyelvészeti cikket. Egy szakkönyv és több tankönyv szerzője. Számos kitüntetés birtokosa, köztük az ELTE Pro Universitate emlékérme és a Magyar Professzorok Világtanácsa Pro Universitate et Scientia kitüntetése is. 1999 óta a Szilikátipari Tudományos Egyesület örökös tagja, évtizedeken át az Építőanyag folyóirat szerkesztőbizottságát segítette szaktudásával. 2020. május 19-én búcsúzott el szeretett családjától.

Nyugodjék békében! Emlékét szeretettel őrizzük szívünkben.