RENDEZVÉNYEK

Üvegipari Szakmai Konferencia – 2016.05.24.
2016-05-24 SZTE

Üvegipari Szakmai Konferencia

Az SZTE Üvegszakosztálya 2016. évi tavaszi szakmai konferenciáját május 24-én Nagykanizsán tartotta. A GE Hungary Kft. Nagykanizsai Fényforrásgyárába kaptunk meghívást, mely a hazai fényforrásgyártás első számú vidéki bázisa. A tartalmas programot és a szívélyes vendéglátást, melyben a gyár részesítette a csoportot ezúton is szeretnénk megköszönni a GE vezetőinek és valamennyi munkatársának.

 

Elsőként a gyár területi igazgatója Hermann Miklós köszöntötte a csoportot és bemutatta a gyárat és annak termékeit, a kezdetektől napjainkig, beszélt a gyár sikereiről, nehézségeiről. Nehéz időszakokon vannak túl, hiszen a hagyományos ízzókról a modern fényforrásra történő átállás nem volt zökkenőmentes a GE-nél, mert több gyártósort, több kemencét is le kellett állítani ebben az időben.

 

Az a gyár élte túl ezt a nehéz időszakot, mely ilyen körülmények között is gazdaságosan tudott termelni. Nagykanizsa talpon maradt. A hagyományos wolframszálas égőket követte a kisebb teljesítményű, de nagyobb fényerejű  halogénlámpa, melyre  az EU tagországoknak is át kellett állni. Ez a rendelet 2011. szeptember 1-én lépett életbe.

A lámpák üveg búráit nagyteljesítményű automata gépeken gyártják, melyek egy folyamatosan működő üvegolvasztó kemencéről kapják a szükséges üvegmennyiséget.

 

Savanyúné Nagy Rita, az üveggyártás vezetője az üvegbúra termelését irányítja évek óta. Az automata búra gyártás programozása nem kis feladat, hiszen nagyteljesítményű gépekről beszélünk, ahol a termékváltás mindig a termelés kiesésével jár.

Nem mindegy tehát, hogy ezek az átállások mennyi időt vesznek igénybe.

A Ribbon automaták „öreg tervezésű gépek” de folyamatos modernizálással lépést tudnak tartani a kor követelményeivel. A búrák jelentős része export útján kerül a GE külföldi gyáraiba, főként az USA-ba. Folyamatos termelésfejlesztés volt a Nagykanizsai gyárban, így eleget tudtak tenni a növekvő minőségi és mennyiségi követelményeknek.

 

 

 

A nagykanizsai „Ribbon” kemencét utoljára 2015 – ben újították fel. A projektet vezető Márkus László (GE Hungary Kft.), irányításával készültek fel erre a komoly feladatra.

Nagy kihívás volt, mert olyan kemencét kellett tervezni, megépíteni és üzemeltetni, mely a korábbinál kisebb fajlagos energiával olvaszt, és csökkenti a káros anyag kibocsájtását is.

Felhasználva a korábbi üzemeltetési tapasztalatokat, olyan kemencét tervezett a mérnöki team, mely elnyerte a GE központja által kiírt környezettudatos, fenntartható fejlődést biztosító projekt megvalósítás témában a GE fényforrás-gyártásának történetében elsőként nyerte el az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése valamint, energia csökkentés kategóriában.

 

WINNER

For Excellence in GHG

Reductions & Energy Efficiency

Gratulálunk!

 

           

A Szakmai nap külföldi vendége a ZIPPE Industrieanlagen GmbH elnöke Dr. Bernd-Holger Zippe volt.A cég nemcsak Németországban, de a világban is – különösen az üveg világában-jól ismert. Ez a német családi cég apáról-fiúra fejlődött, és jelenleg is fejlődik.

Az épülő üveggyárak keverőinek tervezője és kivitelezője.

 

Minőségi Keverék nélkül nincs minőségi Üveg

 

Ez a mottója a cégnek, és e szellemben tervezi, készíti keverőházait és annak berendezéseit.

 

Termékei:

  • Nyersanyag tárolók
  • Komplett keverőházak
  • Keverékszállítás
  • Keverékadagolók
  • Üvegszint mérők
  • Saját-cserép rendszer (kaparószalag, törő)
  • Idegen-cserép rendszer, cserép-előkészítő sor

 

Több mint 400 keverőház van a világban, melyet a ZIPPE épített és szerelt.

 

Keverőházak

 

Keverék adagolók

Keverék adagolói biztosítják az egyenletes adagolást és a kis hő veszteséget

 Üvegszintmérők

 

Optikai és mechanikus (kontakt) üvegszintmérői vezérlik az adagolást, és biztosítják az üvegszint állandóságát.

 

Az előadások után ebéd és gyárlátogatás következett, ahol megnézhettük az olvasztó kemence üzemelését és az üveggyártó automata sorokat.

 

Nagykanizsa, 2016. május 24.